Az OTP bank ügyfeleinél jelentős összegek halmozódtak fel az év elején, a befektetési volumen mégis 10 százalékkal elmaradt a bank várakozásától, a legnépszerűbb megtakarítási forma a deviza volt, megelőzve a forint takarékszámlát és az értékpapírokat - közölte a bank szerdán az MTI-vel.
A gazdaság robusztus teljesítménye mellett múlt év végi lendület áthúzódó hatása és az egy évvel korábbi alacsony bázis is szerepet játszott a bruttó hazai termék (GDP) első negyedévi növekedési mutatójában, de az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint lassulásra kell felkészülni a következő időszakban.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 8,2, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 8,0 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Márciusban 780 millió euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, ami alig különbözik az előző két hónap egyenlegétől: 13 millió euróval kisebb a februári és 17 millió euróval nagyobb a januári deficitnél - derül ki a Magyar Nemzeti Bank hétfőn közzétett előzetes adataiból.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Romániában a nyers adatok szerint 0,2 százalékkal csökkent az ipari termelés az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Románia külkereskedelmi mérlegének hiánya 7,168 milliárd euró volt az első negyedévben, 1,830 milliárd euróval több az előző év azonos időszakinál - közölte a román országos statisztikai intézet kedden.
Szerző: Ancsy
itt:
Mobiltelefon
Globálisan éves összevetésben 8,9 százalékkal, 314,1 millióra esett az okostelefonok kiszállítása a világon az idei első negyedévben.
Egyedi tételek okozták az OTP-csoport 33,4 milliárd forintos veszteségét az első negyedévben, mivel a számviteli szabályok szerint a jövőben várható veszteségeket le kellett írni - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes.
Továbbra is erős a lakásépítési kedv az első negyedévben kiadott építési engedélyek alapján az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik hozzátették, a családok lakások iránti keresletének biztosításához szükség van a jelenlegi otthonteremtési támogatások fenntartására.
Miközben 2022 első negyedévében 4528 új lakás épült, 26 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8001 volt, 15 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában.
Az Erste Bank adózás utáni eredménye 908 millió forint veszteség lett az idén az első negyedévben, az előző év azonos időszakában elért 15,1 milliárd forintos nyereség után - közölte a magyarországi Erste Bank elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Romániában a nyers adatok szerint 5,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelemi forgalom volumene az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.